Egy baráti társaság tagjai együtt élték át ifjúságukat a nyolvanas-kilencvenes években. Negyvenesekként számot kell vetniük barátságuk értelmével és mélységével, kapcsolataikkal, az életükkel. Az elválás elfogadhatatlansága a barátságban és a szerelemben arra kényszeríti őket, hogy nézzenek szembe érzéseikkel, érzelmeikkel és legbelső félelmeikkel. A csoport tagjainak személyes, néha melankolikus, néha keserű hangvételű története indirekt módon egy új szabályokat és kapcsolatformákat kereső társadalmat tükröz. Mi történik, ha az érzelmi és egzisztenciális változások eltitkolása és tagadása helyett semmit nem rejtenek el egymás elől, mindent kimondanak és megfogalmazzák titkaikat, vágyaikat, az új érzések és kapcsolatok igényét? Hogyan lehet túllépni a saját életük változásaival együtt járó félelmeken? Meg lehet-e tenni, hogy sosem válnak el, miközben körülöttük minden erre készteti őket?
